Összesen 1757 ember, 45 szervezet,
61 lehetőség a Föld 28 országában

GYIK Támogatók Adomány Kezdőlap E-mail
e-mail címed
jelszavad
Székhely
Profil
Szakterület
 
Magyarország: Szociális munkásként egy roma nemzetiségi gimnáziumban
Nagy-Britannia: A Fair Trade és Én
Lengyelország: A Visegradi Négyek Big Band talalkozo
Bemutatkozunk

A PLANET Alapítvány 2000 óta működő közhasznú civil szervezet. Célunk fiatalok (16-30 évesek) oktatása, képzése, fejlesztése személyes tapasztalatok, külföldi önkéntes munka és más kultúrák megismerése által.

Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok globális szemléletmódot sajátítsanak el, tájékozottabbak, nyitottabbak legyenek a világra, önálló és felelősségteljes életet éljenek. A PLANET projektek által kreatívabbá és innovatívabbá válnak, és képesek lesznek magukon és környezetükön is változtatni. Így a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodás mellett a kommunikációs kézségeik és a csapatban való együttműködésük is fejlődik. Külön hangsúlyt fektetünk a hátrányos helyzetű fiatalok bevonására.
A projektjeinket első sorban a földrajzilag, gazdaságilag, szociálisan hátrányosabb helyzetű fiataloknak kívánjuk elérhetővé tenni. Ők azok, akiknek az akár egy-két hetes nemzetközi tapasztalatszerzés is olyan értékeket ad, amik segítik az életben való boldogulását. Programjaink a különböző hátterű, gondolkodásmódú, kultúrájú fiatalok közös élményeit nyújtja és így biztosítja egymás kölcsönös megértését és elfogadását.
Mindezt változatos tevékenységeken keresztül érjük el. Fiataloknak nemzetközi ifjúsági cseréket és táborokat, valamint hazai és külföldi önkéntes programokat szervezünk. A velük foglalkozó civil szakembereknek nemzetközi és hazai tréningeket, szemináriumokat, konferenciákat teszünk elérhetővé. Emellett pedagógusoknak és diákoknak iskolai globális nevelési programokat tartunk.

A nemzetközi önkéntes projektjeinkről
Önkénteseink közel 150 sikeres projektben vettek részt, többek közt Örményországban, Ecuadorban, Gambiában és Nepálban. Külföldi önkéntes programjaink a világ számos országában jelentenek kézzelfogható segítséget a rászorulóknak, miközben önkénteseink közvetlenül ismerhetnek meg különböző értékeket, kultúrákat és életformákat. Ehhez nyújt a PLANET Alapítvány tanácsadást, felkészítést, projektkövetést, kapcsolati tőkét és lehetőség szerint anyagi támogatást. Tapasztalatlan és általában kevesebb lehetőséggel bíró, hátrányos helyzetű fiataljainknak egy európai uniós pályázati rendszer keretében biztosítunk lehetőséget a külföldi önkéntes tevékenységhez.

Munkatársaink

Alapítványunk munkatársai:

Miháltz Réka
Ügyvezető igazgató
reka kukac planetclub.hu

Nagygyörgy Márta
Irodavezető
marti kukac planetclub.hu

Zsiday Galgóczy Krisztina
EVS program koordinátor
kriszta kukac planetclub.hu

Tornóczi Zsófia
Nemzetközi önkéntes projekt koordinátor
zsofi kukac planetclub.info

További információ kapható letölthető dokumentumainkból

A PLANET Alapítvány 2006-os éves beszámolóját innen letöltheted.

A 2006 évi közhasznúsági jelentést itt olvashatod.

Részlet az Alapító Okiratból:

A PLANET Alapítvány célja a fenntartható fejlődés, a társadalom iránti felelős vállalati működés és az interkulturális kapcsolatok fejlesztése.

Kutatások és tanulmányok végzése;

  • Helyszíni szakmai tapasztalat-csere szervezése;
  • Ösztöndíj rendszer kialakítása és biztosítása a fenti célú tudás elsajátítása érdekében;
  • Önálló programok finanszírozása az alapítványi cél elérése érdekében;
  • A célok megvalósítását segítő eszközök felkutatása, támogatások igénybevétele és nyújtása.
Elérhetőségeink:

PLANET iroda: 1075 Budapest, Wesselényi u. 26. III. emelet 3.
Telefon: 1 2689856
Mobil: 0670 33 60 712